1.0Lakbermániahttps://lakbermania.cafeblog.huIldikóhttps://lakbermania.cafeblog.hu/author/czifra_ildiko/Régi dolgok<p style="text-align: justify">Még a legzárkózottabb ember is szükségét érzi néha, hogy valakinek kiönthesse a lelkét. De ez nem olyan, hogy bármit meg lehet beszélni bárkivel. Persze, erre vannak a jó barátok és barátnők, de előfordulhat, hogy épp nincsenek kéznél. Vagy, hogy egyáltalán nincsenek. Mit lehet ilyen esetben tenni? Mondjuk, ha történetesen épp blogger vagy, és még olvassák is páran, ahogy <strong>hetet havat összehordasz</strong> - azt hiszem, ennél jobb hallgatóság nem is kellhet.</p>
<h4 style="text-align: justify">Szóval a téma, amitől mindig bepánikolok, nem más, mint az idő múlása.</h4>
<p style="text-align: justify">Emlékszem, gyerekként <strong>féltem</strong> a régi dolgoktól. Megijesztett az öreg bútorok szaga a nagymamáéknál. Rossz érzést keltettek a hatalmas, sötét színű ruhásszekrények, az óriási ágyak a még óriásibb tollpaplanokkal és párnákkal, amikben simán el lehetett veszni. Szó szerint <strong>képes voltam rosszul lenni</strong> - főleg esténként - ezektől a dolgoktól. A hatalmas templomok, a 4-5 m belmagasságú terek a régi és óriási ajtókkal és ablakokkal, a régi épületek, és még sorolhatnám. Elég volt csak rájuk gondolni. A szüleim, de leginkább a nővérem regényeket tudna teleírni azzal, hogy miket tudtam produkálni félelmemben. Egy mondata már <strong>szállóigévé</strong> fejlődött a családban: "...esténként mindig hárman feküdtünk le, én, a hugom, meg a vödör..."</p>
<p style="text-align: justify">(<em>lábjegyzet, akinek nem voltak rosszullétei a félelmeitől: a vödör arra az esetre kellett, hogy ne kelljen rohannom a fent távozó, emésztetlen dolgok miatt</em>...)</p>
<p style="text-align: justify">Most, hogy már felnőttem, egész más szemmel tekintek ezekre a régi félelmeimre. A régi dolgok az érzéseimmel együtt emlékekké változtak, az életem szerves részeit képezik. A rossz érzések elmúltak. Ha lehunyom a szemem, látom az ódon szekrényeket, és a semmiből képes vagyok előidézni a nagyszülők ruháinak a "szekrény-szagát". És mindez már nem kavar fel. Imádom a magas belterű lakásokat, lenyűgöznek a régi bútorok újrahasználva, felújítva, bevegyítve modern dolgok közé, fotózom a régi épületeket, mert ezek gyönyörűek...</p>
<h4 style="text-align: justify">Felnőttként egész más félelmeim támadnak a régi dolgokkal kapcsolatban.</h4>
<p style="text-align: justify">Lassan leélem az életem felét, ami egyrészt szuper, hiszen <strong>nagyon jól érzem magam a bőrömben itt és most</strong>. Szeretem a családom, a legjobb dolgok történnek velem, ahogy telik-múlik az idő, egyik követi a másikat. És ekkor hirtelen belémhasít ez: "ahogy telik-múlik az idő"... hát ezzel van a baj. Ez a múlás az én szívfájdalmam. Egyre közelebb kerülök ahhoz az időhöz, amikor már én is csak <strong>EGY RÉGI "dolog"</strong> leszek, fonnyadt bőrrel, remegő kézzel, körülölelve rengeteg emlékkel... Én leszek az, akinek szekrényszagú ruhái lesznek, és akitől megijednek a gyerekek...</p>
<p style="text-align: justify">Az élet <strong>körforgás</strong>. A semmiből leszünk, és semmivé válunk. A különbség ember és ember között a kettő közt eltöltött idő.</p>
<h4 style="text-align: justify">De vajon mikor fáj jobban?</h4>
<p style="text-align: justify">Ha visszatekintve úgy összegezhetsz, hogy éveidet hasznosan töltötted, elérted a céljaidat, sok örömet és segítséget nyújtva ezzel másoknak is, vagy ha egy szép napon arra ébredsz, hogy az Élet elrohant melletted, és az álmaidat nem sikerült tervekké alakítani...</p>rich