Szürke – a megosztó

Barátnőm, Judit kérésére gyűjtöttem képeket szürke enteriőrökről. Ő maga annyira nem (volt eddig?) rajongója a szürkének. És rajta kívül van/volt még jópár az ismerőseim közül, akiknek kb. soha nem jutna eszébe, hogy a szürkét használja otthona dekorálásához.

Az indok egyszerű: a szürke egér-effektus, azaz félelem az unalmas terek kialakításától.

Mint tudjuk, a szürkének legalább 50 árnyalata van ( 🙂 ), és remekül kombinálható szinte minden színnel. Általában úgy kezdődik a “szürke-terápia”, hogy csak egy szürke dolgot – párnát, takarót vagy egyéb kiegészítőt – visz haza az önjelölt lakberendező. Aztán persze jön a következő, és a következő, amíg egyszer csak már túl sok lett belőle, és beigazolódni látszik a félelem…

Pedig az egyensúlyt kell csak megtalálni, ami persze teljesen szubjektív dolog, de a tapasztalatom az, hogy aki korábban mereven elutasította ezt a színt, ma már sokkal jobban nyit felé.

Nekem nagyon tetszik a monokróm szürke tér is, de úgy is elfogadnám, ha bármilyen színnel lenne feldobva.

Ti mit gondoltok a szürkéről?

És még néhány színpaletta:

Ezen a linken rengeteg képet találtok arról, hogy milyen a szürke szürkével.

Szép napot!

Címkék: , ,

Szép otthont! :)

Ildikó

Tovább a blogra »