Ma nagyon jó napot zárunk itthon: megszülettek Tündérem szobája átalakításának alapkövei. Azaz, mit, mekkorát, hova? És még egy nagyon fontos részlet: milyen színűt?
Igazán csajos és egyben vagány színeket válogattam össze. Lehet, hogy kicsit csalóka a kép, hiszen monitora válogatja, hogy ki mit lát belőle, arról nem is beszélve, hogy ezeken a pici csíkokon teljesen másképp hatnak, mint kézzel fogható felületeken, anyagokon. Valójában engem is meglepett az utolsó két szín, most, hogy beillesztettem a képet a bejegyzésbe: ugyanis ezek már “létező” dolgok a gyerekszobában, és a valóságban egyáltalán nem ilyenek. Ezért mondom mindig, hogy egy 3×3 cm-es színmintáról nem könnyű feladat kiválasztani a megfelelő árnyalatot.
Visszatérve a lényegre: a szoba fekvése igen szerencsés, a legnaposabb – és egyben a legmelegebb – az összes közül, így még pezsdítőbb lesz a meleg színek kavalkádja. Mivel a tervek már korábban kezdtek egy képpé összekovácsolódni a gondolataimban, így bátorkodtam pár kiegészítőt már előre megvásárolni. Tisztára olyan, mintha a gombhoz vennénk a kabátot, pedig valójában nem ez a helyzet. De például a díszpárnák kellettek már az elmúlt 1 évben is, hát miért vettem volna olyan színűt, ami az új szoba képébe aztán nem illik bele??? Az lett volna ám igazán a pénzkidobás!!! 🙂
Szóval, a díszpárnák és a függöny kipipálva. Tudom, hogy senki nem csinálja így, de bízom magamban és az ízlésemben annyira, hogy biztosan ki merjem jelenteni: ez a szoba egyszerűen tökéletes lesz!!!
És egy kis ízelítő a színek használatából: falszín: krém; kiegészítők a falon, az ágyon, lámpák, hőlégballon: lila és rózsaszín; bútorok: fehér, néhol piros betéttel. Talán nem hagytam ki semmit, elég fárasztó napom volt (ma is). Ha mégis hiányzik valami, majd pótolom.
És amikor teljesen elkészülünk vele, annyira jó lesz, hogy senkit sem fog érdekelni, hogy mi volt előbb: a párna, vagy a falszín? 🙂
Nemsokára csöpögtetem az újabb infókat…
Szép otthont! :)
Ildikó