>Koszorú a tavaszért Kifli és levendula-módra

Bár még javában benne vagyunk a télben, szinte nyomát sem találjuk sehol. Friss, hűs szél és kissé csípős reggelek képében van jelen, megbújik a gyönyörű napsütés mögött, ami olyan erővel terjed szét mindenütt, hogy nem csak mi, emberek keveredünk meg ennek következtében, és veszünk napfürdőt egy szélárnyékos helyen, de szegény növények is elkezdtek “tavasziasodni”.

 

Bár még nem vagyok annyira öreg – sőt, lelkem lemaradva éli kis világát, mégis próbálok úgy gondolkodni, és úgy reagálni, amit korábbi, nem várt helyzetek esetében az öregektől hallottam: “Meglesz még ennek a böjtje!” De titokban azért mégis arra gondolok, hogy már csak alig több, mint 1 hónap és VÉGE! De minek is? Hogyan lehet valaminek vége, ami még el sem kezdődött…

Egy évvel ezelőtt arra gondoltam, hogy de jó lesz 1 év múlva, már értékelni fogja a pici lányom a hóembert az udvaron, és nagyokat fogunk kacagni azon, ahogy a cicáink szokásuk szerint kergetik a lehulló hópelyheket. Jobban szeretem a tavaszt, de sajnálom, hogy – bár már vártunk 1 évet – még csak fél úton járunk a havas táj felé. Hófehér karácsonyt tudtunk idebent varázsolni, de kint az udvaron ez nem is olyan egyszerű.

 

Napközben szétnéztem kedvenc blogjaim között – amiknek a címeit már jó lenne közzétennem az oldalamon – és megnyugodva tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, de egyikük felnyitotta a szemem: ne próbáljak az árral szemben úszni, csak üljek fel a hullámra, a többi pedig úgyis történik magától! Na meg a szárnyaló fantáziától és az ügyes kezektől… 

Történt ugyanis, hogy belebotlottam egy gyönyörű, tavaszt idéző koszorúba, aminek az elkészítése nem is olyan nagyon nagy ördöngősség. Úgyhogy passzintsuk össze a benti világot a kintivel: ha kint tavaszias az idő, legyen bent is tavaszias a hangulat. Ennek a koszorúnak hála, ez biztosan sikerülni fog… 🙂

Köszönet érte Neked, Levendulalány!