Lakbermánia

Ládából guruló fotel

Az éppen alakuló babaszobába keresek már hetek óta ládát a neten, mert ezt (is) szeretném használni játéktárolásra. Amiket eddig találtam, azok túl kicsik és a méretükhöz képest drágák. Amit elfogadható áron hirdetnek, az állapota nem felel meg a célra. 

Egyre inkább hajlok rá, hogy csinálunk itthon raklapból – abból úgyis van egy tucat. Bár férjem szerint az elég nehéz lenne, nem éppen szobába való, úgyhogy még alszunk rá párat. Mindegy, akármiből is lesz, már nem a kész ládákat keresem, hanem ötleteket, hogy mit lehet kihozni a fából, ha öreg, kopott, használt benyomást keltő ládát szeretnék összehozni. Találtam is párat, amik jók lesznek “alapnak”:

láda01

nagyon tetszik a pácszín, el tudom képzelni kívül-belül ilyennek

Azt hiszem, inkább szeretnék lecsukható tetejűt, de nagyon tetszik ez a nyitott változat is, amiből kikukucskálnak a plüssök:

láda02

láda03

A ládakeresés közben leltem rá erre az ötletre, ami nagyon tetszik, de őszintén szólva vérzik a szívem a láda miatt, mert ez pont megfelel az elképzeléseimnek:

láda04

És az átalakulás elkezdődött – csiszolás, fűrészelés, fotelbelső váz kialakítás és a szivacsozás újrahasznosított “kárpittal”, ami gumibelső…

láda06

láda05

 

láda07

láda08

láda09

láda10

láda11

láda12

láda13

Neked hogy tetszik a végeredmény?

Nekem nagyon, de honnan lesz ládám??? 😉

via

Szép otthont! :)

Ildikó

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!