Lakbermánia

Adventi kalendárium kicsit másképp

Huh, szülés óta nem írtam semmit – idő szűke miatt. Projektek azért voltak/vannak, de arra már végképp nincs időm, hogy a gép előtt üljek, írjak, posztoljak. A legaktívabb jelenleg az Instagram-on vagyok, de ott is csak 1-1 kép erejéig. Kb. egy hónappal ezelőtt felvetődött a telepen, ahol lakunk, hogy kinek van kedve élő adventi kalendáriumban… Tovább »

Rókavadászaton

Ennek a bejegyzésnek is van némi köze az (át)alakuló gyerekszobánkhoz, hiszen a félkész szoba nem csak kisbútorokra vár, hanem további dekorációra is. A kékes-zöldes színkombinációt naranccsal tervezem kiegészíteni, és így ősszel mi mást is kereshetnék, mint rókás dekorációt. Találtam is pár apróságot, amik közül párat akár Te is becsempészhetsz otthonodba – függetlenül attól, hogy gyerekszobát… Tovább »

Hétfő – az én napom! #4

Ez a mai, hétfőre vonatkozó bejegyzés hamar megszületett az előzőekhez képest (értsd így: este helyett délelőtt). Így 40 hét + 4 napos kismamaként biztosan állítom, hogy történhet még olyan dolog HÉTFŐn is (!), ami az ilyenkor “szokásos nyűg közepette” hoz egy kis derűt a mindennapokba. Biztos nem véletlen, hogy pont ma, hétfőn érkezett meg az… Tovább »

“Nyerj betonkaspót!” – játékfelhívás

Mióta a férjemmel összeköltöztünk, sok mindenben megváltozott az életem. Talán a környezetváltozás (hogy a saját otthonunkban vagyunk, és úgy formáljuk, ahogy csak szeretnénk), talán a saját személyiségemben bekövetkező folyamatos változás, alakulás az, amiknek a következményeképpen mára teljesen átformálódtam. Pár éve a mérnöki végzettségemet magam mögött hagyva, új célokat kerestem. Racionalitásból a kreativitás irányába fordultam. Ehhez… Tovább »

Könyvespolc vagy modern babaház?

Ma egy olyan 2 az 1ben könyvespolcot mutatok, amit egy vagyonért lehet megrendelni, viszont annál olcsóbban meg lehet valósítani otthon, főleg, ha már megvan hozzá a nyitott könyves szekrényke. Babának nem is annyira baba, azaz akár fiúszobába is el tudom képzelni, mivel nem a habos-babos külcsín a jellemző, a többi pedig már tényleg a kiegészítőkön… Tovább »

Hétfő – az én napom! #3

Hahó, egy újabb hétfő! Kivel mi történt ma?  Az én kedvenc hétfői sztorim egészen múlt hét péntekig nyúlik vissza, ugyanis ezen a napon lettünk 6500-an, amit még egyszer köszönök! <3 És hogy Te is velem örülj, a hétvégén kitaláltam, hogy ezt meg kéne ünnepelnünk, közösen. Ezért arra gondoltam, hogy nyereményjátékot hirdetek, ahol a saját termékeim… Tovább »

Ötletek ruhaállvány használatára

Van itthon egy ilyen ikeás ruhaállványunk, aminek jelenleg nem sok hasznát vesszük. Ezért kerestem a neten ötleteket, hátha ezt is meghackelték már párszor. Szerencsére találtam pár ötletet, úgyhogy biztos ennek is neki fogok állni – felírtam a listára… 😉 Nagyon tetszenek azok a terek, ahol a hálószobában a klasszikus értelemben vett gardróbszekrényt helyettesítik az állvánnyal,… Tovább »

Gyerekszoba (át)alakulóban – 2. rész

A múltkori bejegyzéshez képest (ha lemaradtál róla, ide kattintva megnézheted) egész előrehaladott állapotba került a gyerekszoba. Bár nincs még meg minden, amit szerettem volna, de indításnak nem lesz rossz így sem. A 3 legfontosabb funkciót (alvás, tisztába-tétel, étkezés) így is betölti már a szoba, a többi pedig majd jön szépen. A jelenlegi állapot az alábbi képeken… Tovább »

Hétfő – az én napom! #2

Nyár eleje óta lett hétfőnként egy bevett szokásom: online meeting-en veszek részt, kb. 8 és 9 óra között. Igaz, amióta az ovi elkezdődött, egyenlőre nem tudok az élő adás ideje alatt jelen lenni, de majd megoldom ezt is, mert ahogy Mark Twain is mondta – és ez a mai hétfő mottója: “Nem tudta, hogy lehetetlen,… Tovább »

Így készítettem egyedi tárolódobozt a gyerekszobába!

Azt hiszem, ennek a gyerekszobai kiegészítőnek az elkészítésével rekordot döntöttem – talán 5 percbe telt megcsinálni, kár, hogy nem mértem… További jó hír, hogy a ráfordított költség a készítési idővel egyenesen arányos 🙂 A legegyszerűbb fehér tárolódobozt “háziasítottam”, mondhatni fillérekből. Kell hozzá egy doboz, egy grafitceruza és két filctoll – egy vékony és egy vastag hegyű…. Tovább »

Így készítettem zászlófüzért a gyerekszobába!

Nagyon tetszik a zászlófüzér, gyerekszobába pedig az egyik legjobb dekoráció, amit használni lehet. Kialakítását tekintve sokféle van, ha valaki nem tud/akar varrni, a neten elég sok leírás található a varrás nélkül elkészíthető zászlófüzérre is. Korábban én is készítettem ilyet filcből, tényleg egyszerű volt, bár utólag azért csempésztem abba is egy kis varrást… A mostaninál pedig… Tovább »

Napsugaras tükör a legegyszerűbben

Van ötleted, hogyan lehet ennél egyszerűbben elkészíteni a napsugaras tükröt? Íme, a recept: végy egy kerek tükröt, mérd a falra, hova szeretnéd tenni, gondoskodj a rögzítéséről (fúró, tipli, csavar, stb.). Ezután fogd a dekortapaszokat, ezekből vágj “sugarakat”, amiket felragasztasz az előbb megmért hely köré. Ha megvan az összes napsugár, rakd a helyére a tükröt. A… Tovább »

Így festettem régi hatásúra a natúr faládát!

Tegnap megérkezett a kezeletlen fenyő faláda, amit a babaszobába szeretnék tenni, játéktárolóként. Mivel lapra szerelten jött, így nem kellett szétszerelnem festés előtt, sőt – megtámogatva összeállítottam, hogy lássam, az oldalak melyik része fog kilátszani a végén. Erre azért volt szükség, mert a belsejét natúran szerettem volna hagyni. Egyetlen helyen kellett már az elején csavaroznom, amikor… Tovább »

Galériaágy stílusosan felnőtteknek

Tegnap írtam arról, hogy lányom szobájába keresek stílusos megoldást emeletes ágy-témában (erről itt olvashatsz), és találtam megoldást felnőtt verzióban is. Mint azt már korábban kifejtettem, nem tetszenek a szokványos emeletes ágyak már gyerekszobákban sem, egy fiatalos, szűk alapterületű lakás nappalijában pedig végképp nem tudom ezt a megoldást elképzelni térnövelő megoldásként. Itt már nem csak a ketrec-feeling… Tovább »

Játék a térérzettel

Most érkezett meg a faláda, amit rendeltem. Nekiállok a festésének-összeszerelésének, hogy minél hamarabb elkészüljön – már nem sok idő van ilyenekre… 😉 De addig is, emeletes ággyal kapcsolatos ötleteket gyűjtök, nem céltalanul: a lányom szobája is érik a változásra. Kérésére igyekszem inspirálódni, mert a sablonos emeletes ágyak többnyire nem tetszenek. Van pár olyan darab, ami… Tovább »

Így készítettem saját papírzsák tárolókat!

A múltkori baldachin-készítés (videó róla itt) annyira magával ragadott, hogy nem álltam meg ennél a pontnál. Nagyon tetszenek a papír tárolózsákok, stílusukban is beillenek az otthonunkba, így elsőként a két gyerekszobába készítettem rögtön kettőt-kettőt. Amire szükségem volt: papírzsákok festék, ecset sablonok, amilyen mintát szeretnék a zsákokra ragasztószalag olló. Mivel az egyik zsák mintáját a baldachinéval… Tovább »

Meghívó készítés szülinapi partira

Aki már régóta követ, tudja, hogy nem kedvelem túlságosan a Disney- és egyéb mesefigurás dekorációkat sem a gyerekszobában, sem egyéb helyeken. Így lett ez azokkal a szülinapi meghívókkal is, amik a lányom bulijába szólnak. Félreértés ne essen, nem ütköztem ellenállásba, és nem vagyok az a sajátgondolataimatráerőltetemalányomra-típus. Kerestem ötleteket a Pinterest-en, amiket megmutattam neki is, ezekből… Tovább »

Hétfő – az én napom! #1

A mai hétfővel indítok egy sorozatot a blogon, gyakorlatilag a hétfők mellett kampányolva. Végülis ez is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi, és ezen a napon is történhetnek jó dolgok is – szóval csak pozitívan ma is! Mégis mi a jó a hétfőben? Te tudsz erre mondani bármi pozitív dolgot? Kezdem én! A mottóm… Tovább »

Gyerekszoba (át)alakulóban – 1. rész

Az utóbbi két hétben élesedett a gyerekszoba-projektünk: a padlásról lehoztuk a felhasználható kisbútorokat, babajátékokat, babaruhákat. Mindent elmostunk, kimostunk, letöröltünk, hogy újra jó illatúak legyenek. Egy-két dolgot be kell(ett) szerezni – vagy meg kell csinálni, mint a szekrény, könyvespolc és játéktárolók, de a legfontosabb, legszükségesebb dolgok már megvannak. Amikor két évvel ezelőtt nekiálltunk otthonunk átalakításának és… Tovább »

Ládából guruló fotel

Az éppen alakuló babaszobába keresek már hetek óta ládát a neten, mert ezt (is) szeretném használni játéktárolásra. Amiket eddig találtam, azok túl kicsik és a méretükhöz képest drágák. Amit elfogadható áron hirdetnek, az állapota nem felel meg a célra.  Egyre inkább hajlok rá, hogy csinálunk itthon raklapból – abból úgyis van egy tucat. Bár férjem… Tovább »

Gyereksátrak szobába

A mai esős idő ihletett arra, hogy keressek ötleteket szobában is felállítható gyereksátrakra. Biztosan lesz még jó idő, ezért olyan DIY-sátrakra koncentrálok, amiket kint is, bent is egyszerűen fel lehet állítani, és nem igényelnek különösebb barkácshajlamot. Még mindig nagyon tetszenek a letisztult gyerekszobák, amiket főként a kiegészítők tesznek kedvessé, barátságossá és a szemnek vonzóvá, ezért… Tovább »

Home Staging Székesfehérváron

Elkészültek a képek arról a székesfehérvári lakásról, aminek a felkészítésén dolgoztunk az elmúlt pár hónapban. Összeraktam az előtte-utána képeket, hogy még szembetűnőbb legyen a különbség. Sem az üres lakás, sem a bútorraktár nem mutatja meg a lakás előnyeit, ráadásul nem azt kell megmutatni egy eladó lakás esetén, hogy Te hogyan élsz, éltél ott eddig, hanem… Tovább »

Ajtókitámasztó betonból

A napokban érkező szélben gazdag hidegfront ihletett meg, hogy készítsek valamit, amitől a huzat nem tudja csapkodni az ajtókat – ha már egyszer mi sem csapkodjuk… 😉 Arra gondoltam, hogy varrtam már eleget, most jöjjön valami más. A betonra esett a választásom, mert ezzel még korábban nem dolgoztam, a súlyánál fogva pedig épp jónak véltem… Tovább »

Családi képek a falon

Minden jóban van valami rossz – ez velem sincs másképp. Lassan bővül a családunk, ami nagyon jó dolog, sőt inkább csodálatos. Ami viszont ellenpólusként hozzá társul, hogy így 2 hónappal szülés előtt már nincs erőm olyan nagyobb volumenű projektekhez, mint például a fotel kárpitozása. Több fotelt és széket is begyűjtöttem magamnak az elmúlt hónapban, de… Tovább »

Az art deco fotel átalakulása

Ez a projekt fejben nagyon hosszú volt. Egy éven át kerestem, mire pár hete végre az enyém lett 2 ilyen gyönyörű formájú fotel – egy szerencsés véletlennek köszönhetően ingyen. A következő lépés, hogy jól elbizonytalanodtam, hogy “Úristen, meg tudom én ezt csinálni úgy, hogy ki is nézzen valahogy???” Ezzel a lendülettel kerestem egy kárpitost és… Tovább »

Felhasználási ötletek garázsvásári kacatokra

Ugye nem felejtetted el, hogy holnap 10-től garázsvásárral várlak Sukorón? Az esemény fb-oldalán már javában megy a foglalás, kinek mire van szüksége – javarészt egyedi darabok, általában 1-1 van mindenből.  Amiből viszonylag sok van, azok a konyhai tálak, vájlingok, fazekak, kávéscsészék, bögrék és van 1-2 vödör is, most ezekre szeretnék mutatni pár ötletet, hogy miért… Tovább »

10 legmenőbb minta (nem csak) gyerekszobába

Nagyon jó ismerősömmel, Ildikóval, a Mini Home tulajdonosával dugtuk össze a fejünket, hogy milyen menő dekorációkat lehet találni a hazai piacon, ami egyedi és akár időtálló is. Ő maga is gyerekszoba-témában utazik, íme a bemutatkozása: A Mini Home küldetése, hogy színesítse a hazai gyerekbútor és dekor termékpalettát, valamint inspiráló ötleteket adjon a gyerekszobák berendezéséhez. A… Tovább »

Garázsvásárt tartunk – ne maradj le!

Egy ház eladása során sok olyan dolog kerülhet a kukába, amit valamilyen oknál fogva nem viszünk tovább magunkkal, mégis sajnálnánk kidobni – feltételezve, hogy más hátha lát még benne fantáziát és lehetőséget. Most amúgy is virágkorukat élik a régi bútorok, dolgok, rengetegen fognak bele a felújításukba, és sokszor gyönyörű dolgok születnek ezekből a régiségekből. Most… Tovább »

Fotóskellék készült

Fotós ismerősöm keresett meg azzal, hogy sikerült hozzájutnia egy fából készült virágtartó állványhoz, amit nagyon jól tudna használni családi és egyéb fotózásai során. Viszont nem az akkori színeiben – eredetileg sötétbarnára festették, de már sok helyen lekopott, hólyagosodott a festék (ezek a képek nem túl jó minőségűek, mert nem volt túl jó fényviszony a fotózáshoz,… Tovább »

A lakkozott kisasztal átalakulása

Ez az asztal közel egy éve volt betervezve, hogy új színt kap. Eredetileg a nappaliba szerettem volna tenni, a Jófogáson vettem, nem én mentem érte, így itthon derült ki, hogy kicsit alulméretezett lenne a tervezett helyén – ezért felkerült a padlásra.  Múlt héten észrevettem, hogy a gyerekszobában lévő kisasztal már túl kicsi – leginkább alacsony,… Tovább »

A babaszoba továbbfejlesztése – biztonság és játéktárolás

Bár minden baba fejlődése egyedi, általánosságban elmondható, hogy fél éves koruk körül megkezdődik a helyváltoztatás, hason kúszás formájában. Ez számodra azt jelenti, hogy eljött az ideje a biztonságos mozgástér kialakításának. Egyre több dolgot akar felfedezni, kíváncsisága segíti a fejlődésében. Ahhoz, hogy otthonodat igazán biztonságossá tudd tenni gyermeked számára, a legjobb, ha négykézlábra ereszkedsz, és az ő… Tovább »

Ti kérdeztétek: Hogyan alakítsak ki kifinomult stílusú babaszobát?

Kriszta és Andrea kérdése – egymástól függetlenül – a kifinomult stílusú babaszoba kialakításával volt kapcsolatos. A Style at Home oldal egyik bloggere, Christine Dovey – aki a Bijou&Boheme blog tulajdonosa – bemutatta 3 hónapos kisfia szobáját. Mint mondta, lágy és kifinomult stílusú babaszobát akart kialakítani, miután rengeteg inspirációt gyűjtött az internetről stílus-témában. Így esett a színválasztása… Tovább »

Így rendezd be a babaszobát!

Egy újszülött szobáját berendezni nem feltétlenül jelent(ene) bonyodalmat, nagy kiadást. Azonban annyira várod már a kicsi születését, hogy hajlamos vagy túlzásba esni, ami a dizájnt illeti, mintegy a szereteted kifejezéseként. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy a pici az egészből semmit nem érzékel, más szóval van fontosabb is a falmatricáknál és gyerekmintás függönynél. Első gyermek várásakor… Tovább »

A komód új ruhája

Minden úgy kezdődött, hogy a péntek délutánunk felszabadult. Se munka, se gyerek. Hogy ne unatkozzunk, átfestettünk egy régebbi komódot. Maga a bútor nem egy nagy eresztés, még az egykori baumax-ban vették a szüleim. Aztán pár éve, amikor költöztek, már nem tartottak rá igényt – de én igen. Eddig a pincében porosodott, várta a jobb sorsát,… Tovább »

Tavaszi nagytakarítás – hangolódj rá!

Miért van szükséged a tavaszi nagytakarításra? Ez az az időszak, ami a legalkalmasabb a megújulásra. Ilyenkor válnak szükségessé a vitalizáló, feltöltő, szépészeti kezelések, amik testünknek-lelkünknek jól esnek; az új ruhák vásárlása, amiktől még szebbnek, még frissebbnek érezzük magunkat; és ugyanilyen jól esik egy-két új kiegészítő vásárlása is otthonunkba. A hideg tél nyomától való megtisztulás akkor… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!